2013. nov. 16.

Születésnapi meglepetések

Tegnap volt a szülinapom, amit sajnos betegen töltöttem. A héten elkaptam egy kemény náthát, aminek arcüreggyulladás lett a végeredménye, így a meglepi bulimból egy meglepi lazulós este lett gyömbértea és jófej emberek társaságában. Néha igaz úgy éreztem, hogy meghalok, hőemelkedésem is volt, de jól esett, hogy gondoltak rám és ha egy kicsit is, de beugrottak. 

Meglepi tortácskám

Kaptam egy kis aranyos fényképezőgépet, aminek baromira örülök, mert ezer éve szerettem volna egyet. :) Így most már tudok készíteni normális képeket a blogra is. Úgyhogy ha lesznek jó fények, akkor nekiállok a posztgyártásnak. :)


Valamint kaptam apróságokat is: egy kis Milka csokit és hozzá ecseteket aranyos kis ecsettartóval, ami nagyon praktikus, mert be tudom dobni bármelyik táskámba, valamint úgyis lassan újítottam volna ecsetfronton, mert már baromi régiek és kezdenek elhasználódni. Meglátjuk, hogy ezek hogyan fognak teljesíteni. :)


2013. nov. 15.

Díjat kaptam

Kaptam egy díjat Esztertől, aminek nagyon örülök, mert az új blogon azt hiszem ez az első díjam. :) Én egy nagyon lusta lány vagyok, így szerencsére nem kell sok mindennel előrukkolnom a szabályokat illetően. Ennek különösen hálás vagyok, mert nem tudom, hogy hogyan szednék össze magamról 11+7 jellemzőt. Még a 7-tel is meg fogok szenvedni azt hiszem, de valahogy csak előkotorászok az életemből olyan dolgokat, amiket még nem tudtok, és talán érdekesek lehetnek. :)



Tehát a 7 dolog:

  1. Kiskoromban énekesnő szerettem volna lenni, de túl beszari voltam, hogy tegyek érte bármit is, ezért csak a kórusban és a magánének órákon hódoltam szenvedélyemnek. 
  2. Jártam klarinétozni is, egészen jól ment, olyannyira, hogy a városi zenekarba akart tenni a tanárom, de én meggyűlöltem őt, és inkább felhagytam az egésszel. 
  3. Világ életemben reál beállítottságú voltam, fogalmam sincs, hogy miért mentem bölcsésznek seggelni. Lehet itt is a lustaságom játszott közre: könnyebb volt pár oldalt bemagolni, mint szenvedni a matekkal éveken át. 
  4. Soha nem voltam oda a kencékért és a sminktermékekért. Ez a láz kb 2-3 éve kezdődött, de akkor nagyon durván elkapott.  Azóta nincs megállás... :)
  5. 16 éves korom óta küszködök a súlyommal. Mások azt mondják, hogy hülye vagyok, mert semmi okom panaszra, de én mindig elégedetlen vagyok magammal. Jólenne visszaszerezni a 16 éves alakomat.
  6. Kiskorom óta szemüveges vagyok, amit nagyon utálok. Bár most már egészen megbarátkoztam a helyzettel, de még mindig úgy vagyok, hogyha lenne elég pénzem, akkor megműttetném a szememet.. 
  7. Egy időben odavoltam a számítógépes játékokért. Sims, Diablo, Tomb Raider (!!!)... imádtam ezeket. Még most is ellenék velük, ha lenne rájuk időm. :)
Akiknek továbbítom a Versatile Blogger díjat

Eszter (a beauty blogodért)



2013. nov. 10.

Oriflame rendelés | C15

Az előző katalógusból magamnak egyetlen egy terméket rendeltem akciósan, méghozzá a My Red by Demi Moore parfümöt.


A My Red megalkotásához, Vincent Schaller parfümőr exkluzív virágos, gyümölcsös és fás összetevők keverékét hozta létre. Fehér frézia, frangipáni adja a virágos illat alapot, a gyümölcsös jegyet az almából, áfonyából és a bergamottból nyerte, és az egész kompozíciót a fás illatok; a pézsma és a vanília teszik testessé. Ezután hozzáadta a különleges és rendkívül ritka PIROS JÁZMIN virágát, a jázminok királynőjét, amely intenzíven vonzóvá teszi az eszenciát. Illata mámorítóan érzéki, melyet a hollywood-i Femme Fatale, Demi Moore mutat be.
My Red…a tökéletes piros. Kifejezi az erőt, a bátorságot és a vágyódást, jelenti a szenvedélyt, de az érzékenységet is, mindent, amit a modern XXI. századi nőnek képviselnie kell. Az ősi energiák megtestesítője.
Forrás: Oriflame blog

Imádom ezt az illatot. Kicsit édes, kicsit virágos, számomra tökéletes. Egy bajom van vele: hamar tovaszáll, és a bőrön már nem igazán érződik. Ezért inkább a ruhámra szoktam fújni, mert ott sokáig megmarad. :) 

Októberi kedvencek

Októberben nem sok terméket használtam. Igazából lusta voltam elhaszálni a kihívásban bemutatott termékeket, helyettük inkább azokat használtam, amelyeket újonnan rendeltem, így azok is lettek a kedvencek. 


Sminkek terén még mindig nem kapott el a nagy őszi-téli sminkláz, ami azt jelenti, hogy körülbelül ugyanúgy sminkelem magam, mint nyáron: egy kis alapozó, púder, pirosító, szempillaspirál, néha egy kis szemhéjpúder. Októberben főként a fenti termékeket használtam. 

Maybelline One by Oney Volume express szempillaspirál:
Kis duci a feje és nagyon szépen szétszedi a szempilláimat, egyáltalá nem ragadnak össze. Őszintén megmondom, hogy ezt a spirált még nyár elején vehettem valamikor (már nem is emlékszem), és még mindig van benne, mert volt egy időszak, amikor az Oriflame-eset használtam. Tudom, már rég ki kellett volna dobnom, de nagyon szeretem, szerencsére nem vettem még észre, hogy megromlott volna (sem az állagán, sema szagán). 

Oriflame Everlasting alapozó: Október közepén érkezett meg hozzám, azóta csak ezt használom. Nagyon szeretem, de nem érzem azt, hogy eltömítené a pórusaim, nem zsíros és nem fényes. A fedése lehetne erősebb, az én bőrömnek bizony kell az erős fedés, de így is meg vagyok vele elégedve. 

S-he pirosító: Nagyon szeretem, mert szép természetes, üde lesz tőle a pofim, és még tartós is: van, hogy edzés után is látom magamon, és ez pedig nagy szó. 



Az egyik nagy októberi kedvenc a Balea tejes-citromos testradíros tusfürdője, olyannyira, hogy már be is szereztem egy újat, mert ezt szépen elfogyasztottam. Imádom az édes citromossütis illatát, és azt, hogy a bőröm utána finom puha. Mondjuk az illatátfürdés után már nem igazán lehet érezni, de ez nem túlzottan érdekel. Az a lényeg, hogy fürdés közben kikapcsol kicsit. :)

Aztán itt van az Oriflame Pure Nature családjának a teafalolajas ága, ami egyszerűen nagyszerű számomra. Az arckrémet folyamatosan használom, inkább csak esténként. Még mindig azt mondom, hogy lehetne nehezebb krém, és hidratálhatna jobban, de legalább nem okoz még több pattanást, és nem zsírosítja be a bőröm. Ezek nagyon jó tulajdonságai, úgyhogy emiatt szeretem nagyon. Nem tette rá a képre, de nagyon szeretem a szappanját is ennek a családnak. Jól tisztít és frissít is. Bár a használata után kicsit húzódik a bőröm, de a krém segíteni szokott, hogy ez megszűnjön.

Október közepén érkeztek meg a Feet up termékek, amiktől nem tudok megválni. A radírt szinte minden nap használom. Kellemesen radíroz és felrissíti a lábamat is. Fürés után pedig a lábkrém jön, ami kellően zsíros, így finom puhává teszi a száraz bőrt, valamint nagyon jó az illata is. 

És az utolsó októberi kedvenc a barackos-bazsalikomos Nature Secrets kézkrém. Nem mondom, hogy a hidratáló hatásától nagyon el vagyok ájulva, de igazán megszerettem. Inkább nyári krémnek tudom elképzelni, mert írtó sokszor be kell kennem vele a kezemet, de elvagyok vele most, az őszi hónapokban is, mert isteni az illata. :)

Nektek milyen kedvenceitek voltak októberben?

Oriflame mustra | C16

A héten elindult az Oriflame 16-os katalógusa, ami tele van szuperebbnél szuperebb dolgokkal, szettekkel, akciókkal, köszönhetően annak, hogy közeleg a Karácsony és mindenki hangolódik az ünnepekre. Szerintem nagyon klassz ajándékötletek vannak benne azok számára, akik odavannak a kozmetikumokért és sminkekért. Mivel most nagyon sok az akció és a szokásosnál kicsit vastagabb is a katalógus, ezért nem fogok mindent bemutatni, csak azokat a dolgokat, amiket én személyesen is nagyon preferálok. Akit érdekel, az itt tudja megnézni az egész katalógust. A katalógus november 6. és november 27. között érvényes. 

2013. nov. 9.

Fit for life

A héten dolgoztam, Oriflame-eztem, barátnőztem, betegeskedtem és edzettem. Sok minden történt, de a legnagyobb előrehaladást az edzést terén tettem. Hogyan?

Találkoztam egyik ismerősömmel, aki személyi edzőnek is tanult, és összeállított nekem egy kisebb edzéstervet, amiért irtó hálás vagyok neki. Elmentünk együtt a kondiba, futottunk 30 percet (4,6 km!!! - fejlődök) és utána jöhetett a kemény edzés. Megmutatta a legfontosabb gyakorlatokat, elmondta, hogy mit hogyan csináljak, mi lesz jó az én testemnek, valamint kijavította a hibáimat, így most már tudom, hogy mire kell figyelnem. 

Eszméletlenül boldog vagyok emiatt, mert most már nem érzem bénának magam az edzőteremben. Mindent tudatosan úgy csinálok, ahogyan K. megmondta nekem. Igaz, ugyanolyan punnyadt izmaim vannak még, meg dagi vagyok, de kit érdekel? Most, hogy már tudom mi a pálya, sokkal magabiztosabban használom a dolgokat. Már guggoltam súllyal iss, ami írtó izgi volt! :)

Ráadásul K. extra motivációt adott, mert elmondta, hogy milyen problémám van a tartásommal, és hogy ezen hogyan lehet segíteni. Bizony... hátizom -és hasizomerősítéssel. Egy kicsit megrémültem az elején, hogy "én most akkor púpos vagyok és ezzel semmit nem lehet kezdeni?", aztán megnyugtatott, hogy heti 3-4 edzéssel fél éven belül szépen javulhatnak a dolgok. Úgyhogy most még nagyobb az elhatározás a súlyzós edzésekkel kapcsolatban. :) Ehhez még rájött az is, hogy megjegyezték, hogy fogytam, amit a mérleg is bizonyít. 

Azonban lassan az edzés nem csak a fogyókúra miatt fontos számomra. Szeretném az életembe rendszeresen beiktatni az edzéseket, nem csak a fogyókúra időszakra. Hiszen olyan jó érzésem van utána... Remélem azért pár hónap múlva fog már látszódni az eredmény a karjaimon és a hátamon. :)


2013. nov. 2.

Keep going...

Az utóbbi napokban ismét kevesebbet jelentkeztem, hála az egész hetes pörgésnek. Nincs olyan, hogy ne lenne valami, így a blogra eléggé kevés időm marad. A másik problémám pedig az, hogy egyre sötétebbek a nappalok és nincsen egy normális fényképezőm, amivel bármit szépen le tudnék fényképezni. Pedig tudnék mit idekreálni, ha csak hétvégenként is, akkor is... Úgyhogy az én kis szülinapi-névnapi whislitemen erőteljesen rajta van egy fényképezőgép.

Persze azért olyan, amivel fényképeket is tudok csinálni. :) Forrás: Pinterest


Visszatérve az életemre... vagyis inkább a kihívásaimra. Jelentem, a futás egyre jobban megy, 4-5km-t meghalás nélkül le tudok futni. Van, hogy többet is szoktam, de az már a levezető, sétaszakaszba számít. A lényeg az, hogy a kitűzött métereket teljesíteni tudom és az állóképességem is sokat javult, amit szeretnék még inkább növelni. 

Forrás: Pinterest


Hogy állok a legfontosabb kitűzött célommal, a fogyással? Igazából egészen jól. Bár még mindig azt állítom, hogy többet és jobban figyelhetnék a diétára, de ettől függetlenül lassan, de szépen haladok. Tudom, hogy a fogyás 70%-a az étkezésen múlik, emiatt komolyabban kellene hozzáállnom a dolgokhoz. Ettől függetlenül rákattantam a sportra, a testépítésre is, hiszen a súlyzós edzések többet érnek, mint a kardio. Rengeteget olvastam és olvasok a helyes edzésről, azonban mivel nem tudom, hogy mit hogyan kell vagy lehet csinálni, arra gondoltam, hogy személyi edző segítségét kérem. Szeretnék egy konkrét edzéstervet, ami alapján csinálhatom a gyakorlatokat. A fitness dvd-ket (lásd Rubint Réka és társaik) pedig hanyagolni fogom, mert semmi értelmük. Inkább kevesebb, de pontosabb és célzott gyakorlatokat szeretnék csinálni. Pár hete kezdtem el komolyabban foglalkozni a karra, a vállra és a hátra történő súlyzós edzésekkel, és már most érzem a fejlődést. Elsősorban abban, hogy bizonyos nagyságó súllyal mennyi ismétlésszámot és sorozatot tudok megcsinálni. Úgyhogy meg van a motiváció, csak néha legyűr a fáradtság és a depresszió, aminek nem feltétlenül örülök. Kicsit nagyobb önkontroll kellene... de a lényeg az, hogy csinálom, amikor tudom, amikor kedvem van, és amikor úgy érzem, hogy van energiám rá. És ennek nagyon örülök, mert eddig soha nem gondoltam volna, hogy én valaha neki fogok állni súlyzós edzéseknek. Kicsit rosszul szoktam érezni magam a teremben, olyan kis elesettnek, daginak, de ilyenkor eszembe jut, hogy azok, akik kigyúrva dolgoznak magukon, ők is elkezdték valahol, úgyhogy nincsen semmi szégyellnivalóm. Azt hiszem... :)

Az utolsó gondolataimhoz találó...:)