Teljesen eltűntem... de mentségemre szóljon, hogy építem a karrieremet és élem az életemet. Sok mindenről tudnék írogatni, lenne ihlet is, de sokszor inkább a barátokat vagy a pihenést választom abban a kicsi szabadidőmben, ami marad nekem mostanában.
Hogy mi történt velem az utóbb időben?
Munka, munka, munka... amit szó szerint imádok! Az előző munkahelyemen elvoltam. Voltak kihívások, de sokat stresszeltem. Stresszeltem a projektek miatt, amiatt, hogy nem tudom, hogy hová tartok. Valami felé szerettem volna haladni, de nem ment. Akkoriban rám talált az Oriflame - vagyis én találtam rá -, és kitöltötte azt az űrt, ami bennem tátongott. Láttam, hogy fejlődhetek valamerre, új, érdekes dolgokat mutatott meg. Hittem azt, hogy ez lesz az én jövőm. Aztán megléptem azt, amit már oly régen meg kellett volna. Felmondtam, mert rám talált az a hely, ahova mindig is vágytam. Egy olyan hely, ahol az inkább technikai beállítottságomat tudom kamatoztatni. Egy szuper csapat és rengeteg új tanulnivaló és kihívás vesz körül. Élvezem minden percét, még a túlórákat is. Tudom, hogy ez az a terület, ahol több évig el tudok lenni, ahol szívesen gyarapítom a tudásomat és építem a kapcsolatokat. Ezt akarom csinálni 5 év múlva is, csupán egy seniorabb szinten. Érezni szeretném, hogy igenis specialista vagyok egy adott területen.Tudom, hogy van itt jövőm. Úgy, hogy évekkel ezelőtt álmodni sem mertem volna, hogy az ország egyik legsikeresebb médiaügynökségénél fogok valaha dolgozni olyan emberekkel, akiknek beleszólása van a reklám- és médiaipar alakulásába.
Tehát... megtaláltam a helyemet és végre nem stresszelem magam halálra minden áldott nap, minden áldott éjszaka és minden áldott hétvégén. Megnyugodtam. Lassan lesz időm magamra is...
Beauty fronton sok-sok mindent vásároltam az utóbbi hetekben. Főként Oriflame-et, de felfedeztem a Müllert is, valamint a ruhatáramat is folyamatosan frissítem. Ezen kívül ismét nekikezdtem a fogyókúrának.Ez utóbbit valószínűleg megint itt fogom vezetni, ahogyan tavaly, ugyanis az inspirált. Ha nem teszem magam láthatóvá, úgy nem csinálok semmit... Meglátjuk, hogy most hogyan fog sikerülni...
És ha már tavasz van, és boldogság, akkor legyen itt a blogon is!