Már régóta szerettem volna megírni az Oriflame zselés tusról a tesztet, de soha nem voltak jó fények, hogy fényképeket készítsek. Aztán megérkezett a szemhéjfilc is, így gondoltam, hogy inkább egy olyan posztot fogok összeállítani, amelyben bemutatom mindegyiket. Hiszen mindkettően ugyanaz a funkciója, csak éppen másmilyenek.
Elsőként az Oriflame Studio Artis Gel Eye Linert szeretném bemutatni, amely egy klasszikus zselés tus, amit egy ferdevégű ecsettel a legpraktikusabb felvinni.
Elsőként az Oriflame Studio Artis Gel Eye Linert szeretném bemutatni, amely egy klasszikus zselés tus, amit egy ferdevégű ecsettel a legpraktikusabb felvinni.
A csomagolásban a tus mellé kapunk egy kisméretű ferdevégű ecsetet, amit én nem használok, mert nem tudok olyan precíz vonalat húzni vele, mint egy nagyobb ecsettel.
Amikor először kinyitottam a csomagot és kivettem belőle a kis tégelyt, nagyon meglepődtem, hogy milyen kicsi. Emlékszem, hogy régi essence zselés tus kicsit nagyobb volt és sokkal több volt benne, ami persze egy idő után szépen bele is száradt, úgyhogy nem tudtam kihasználni az egészet. Ebben a kis tégelyben 3 g terméket kapunk, ami nem hiszem, hogy egyhamar be fog száradni, mert nagyon puha az anyag. Csak egy kicsit kell beleérintenem az ecsetet, és máris elmélyed benne. Ez ugyan egy jó pontja, hiszen könnyen siklik és könnyen kezelhető, de én jobban tudnék vele dolgozni, ha egy kicsit keményebb, szilárdabb lenne. Persze nem vagyok egy nagy "tusvonalhúzózseni", úgyhogy lehet, hogy ezért örülnék, ha nem lenne ilyen lágy.
A fenti képen a kis tégelyben úgy látszik, hogy éjfekete a termék. Nos, ez felkenve a bőrre és használva nem igaz. Legalábbis én nem tudtam egyszersem kisajtolni belőle olyan éjfekete színt, mint ahogy kinéz elsőre. Amikor rékenem a szemhéjamra, vagy a kezemre, mintha kifakulna: szürkés lesz, vagy átlátszó, azaz néha többször át kellene mennem rajta. Viszont ha étmegyek rajta többször, akkor szétoszlatom a puhasága miatt. Szóval nekem valahogy nem működik úgy, ahogyan a régi essence tusom. :(
A tartósságával egyébként nincsen semmi gond. Viszonylag egész nap bírja, nem kenődik el, nem marad fent a szemhéjamon, bár egy tényleg igazán hosszú nap után egy kicsit meg tud kopni. Nagyobb dörzsölésre nem kenődik el teljesen, kb annyira, mint amennyire a képen látszik (igazából kétszer dörzsöltem meg, erőteljesen).
És lássuk, hogy élesben hogyan teljesít:
Mindkettő sminknél látszik a "szürkés" hatás, hogy nem eléggé intenzíven fekete. Az első képen pedig látszik az is, hogy milyen akkor, amikor többször végighúzom az ecsetet. Igazából nagyon sajnálom, hogy nekem nem teljesít olyan jól, mint amilyenre számítottam, mások elmondásából. Tartósnak tartós, de én azt szeretem, ha egy tus teljesen fekete és befogja rendesen a szemhéjamon a bőrt.
- - - - -
A következő tesztalany az Oriflame Eyeliner Stylo, azaz a szemhéjfilc fekete színben, amiről a tusról ellentétben csak jót tudok mondani.
Mondjuk azt, hogy ez a termék konkrétan egy filc, amellyel rajzolni lehet. Lehet vele vékony és vastag vonalat is húzni, valamint nagyon precízen lehet vele dolgozni. Azonban gyorsan kell vele bánni, mert hamar megszárad, és ha megszáradt, akkor egyrészt nehéz korrigálni, kipótolni, újra befesteni, másrészt el nem lehet mozdítani. Tehát tartós. Ez jobban bírja, mint a zselés tus, este amikor hazajövök ugyanúgy áll, mint reggel, amikor elmegyek itthonról. Kétszeres erőteljes dörzsölés hatására ennyire kenődött el.
Ezzel nincsen olyan problémám, mint a másik termékkel. Használatkor éjfekete és szépen lehet építeni. Persze akkor, ha gyorsak vagyunk, mert száradás után már eléggé nehéz a száradt filcre szépen dolgozni.
Összességében azt tudom mondani ezekről a termékekről, hogy a filccel nagyon megvagyok elégdve. Nagyon szeretem, és bármikor merem ajánlani bárkinek. A zselés tusnak sajnos van egy gyenge pontja, ami nem a lágy állaga - mert ennek megvan az az előnye, hogy könnyen lehet kezelni -, hanem a színe és ebből adódóan a fedése. Ha választani kellene, én a filcre szavaznék, és szerintem ez lesz az állandó társma is a jövőben.
Nektek van valamilyen tapasztalatotok a fenti termékekkel kapcsolatban?
Szerettem volna egy kifejezetten szürke tust, de ha ennyire nehéz kezelni ezt az oriflame-t, akkor inkább nem. :)
VálaszTörlésAmúgy megjelöltelek egy tag-ben. http://my-other-part.blogspot.com/2014/03/personal-ismerjuk-meg-egymast.html :)
Igazából magam sem értem, hogy miért így működik nekem, mert másoktól nem ezt hallottam. :( Ettől függetlenül, ha akciós, te is kipróbálhatod. Lehet, hogy neked beválik. :)
Törlés