Múltkor vettem egy csomó Oriflame terméket, és úgy döntöttem, hogy a teszteléseimről posztokat is fogok készíteni. Elsőként a WONDER lash mascara-t mutatom be, mert erről szereztem elsőként a legtöbb tapasztalatot cirka egy hét alatt. Mióta megvettem, csak ezt használom és nagyon megszerettem.
A 8 ml spirált sötétlila csomagolással és ezüstös-szürke feliratokkal (Oriflame Beauty és WONDER lash mascara) kapjuk. Sötét színének köszönhetően azonban szinte mágnesként vonzza a koszt és az ujjlenyomatokat, de én így is szeretem, olyan kis elegáns ezekkel a színekkel.
Az applikátora vagy keféje nagyon érdekes: az egyik felén hosszú sörték vannak, a másik felén pedig rövidek. Én az eddigi használat során azt vettem észre, hogy mintha a hosszú része inkább hosszítaná, a rövid része pedig inkább dúsítaná a pillákat. A hosszú része egyébként alkalmas még arra, hogy szétszedje a pillákat, így azok nem ragadnak össze. A rövid részével pedig kitűnően el tudjuk érni a nehezen hozzáférhető helyeket (belső szemzug).
Azokkal a spirálokkal, amiket eddig használtam, általában az volt a baj, hogy az első pár használatnál nagyon sok festéket vett fel, így mindig kellett várnom vele pár hetet, míg végre akkora festékmennyiséggel tudtam dolgozni, hogy azzal szép pilláim lettek. Jelentem, ennél a spirálnám ilyen gondjaim nincsenek, vagyis sokkal kevesebbet küszködök vele, mint más társainál. Már az első használatnál viszonylag megfelelő mennyiségű festékkel tudtam dolgozni, aminek különösen örültem, mert nem kellett lemosnom vagy 100x végighúznom azért, hogy a pillákat megfelelően szétszedje.
És egy teszt, hogy mit tesz a pilláimmal. Valami brutálisan meghosszítja, és sajnos maga a kép nem adja vissza, de dúsítja is. Lehet, hogy más szögből kellett volna fényképeznem... A különbség szerintem látszik, és a különbség most a lényeg. (Az alsó pillasorral egyszerűen nem tudok mit kezdeni, mert ott is eleve hosszúak a pilláim és ez a spirálmég brutálisabbá teszi, úgyhogy oda csak ici-picit szoktam feltenni)
Összességében én nagyon meg vagyok vele elégedve, mert szép pillákat eredményez. Hamar megszárad, ezért ha 2 réteget szeretnénk felvinni, akkor gyorsan kell dolgoznunk vele, és nem mellesleg tartós is, nem kopik.
Nektek hogy tetszik? Használtátok már?

Egy barátnőm használta régen, és tetszett is rajta. Az én pilláimnak sajnos az ilyen kefék nem jók. :(
VálaszTörlésohh :( és miért nem jók? egy próbát azért lehet megérne... :P
TörlésTeljesen összeragasszák a szempilláimat. Hosszabbak lesznek igaz, de azokat nem szeretem, inkább a kicsi és dús pillák jönnek be, és szerencsére az enyémek képesek is rá. :)
Törlés