2014. jan. 1.

2013 utolsó napjai

Őszintén megmondom, baromi lusta voltam aszünetben jelentkezni. Többnyire döglöttem, barátokkal voltam és végigvittem a Tom Raider 4-et 14 órás játékidővel. Munkával, Oriflame-mel, bloggal nem foglalkoztam. Kicsit megpróbáltam kikapcsolni, nem gondolkozni semmin. Nem mondom azt, hogy pihentető volt ez a szünet, mert mindig volt valami program, de egyáltalán nem bántam. Azt sajnálom, hogy holnap nem aludhatok megint fél10ig, és hogy vissza kell térni a megszokott kerékvágásba. De, hogy ne rágódjak még a jövőn, jöjjön pár kép a az elmúlt napok/hetekből. 

- - - -


Még Karácsony előtt volt otthon egy kisebb osztálytalálkozónk, amikoris megnéztük a régi kisiskolás fellépéseinket és szerepléseinket. Hatalmasakat nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt látni a társaságot, és jóvolt nosztalgiázni is. 

- - - -


  

A munkahelyen az szünet előtti utolsó munkanap félig munkával, félig szórakozással telt. Míg dolgoztunk, forraltborozgattunk és trécseltünk, valamint küldözgettük az ügyfeleinknek a karácsonyi ajándékokat. 


Munkahelyen szokásunk minden évben megajándékozni egymást. Most sem volt ez másként, egy kalapból kellett húznunk, majd megajándékozni az adott munkatársat. Engem a főnököm húzott, akitől kaptam egy könyvet, valamint egy saját maga által készített "háttéranyagot" a sikeres prezentációs technikákról, ami tele van bullshittel. Szétröhögtem magamat, amikor olvastam, mert nagyon vicces dolgokat hordott össze. :)



Én egy olyan lányt húztam, akivel a kapcsolatunk nem lett túl szoros az idő folyamán, így nem igazán tudok róla dolgokat. Annyit tudok róla, hogy szereti a macskákat és a teát. Ezért vettem neki egy teatartót és rárajzoltam egy cicának a mozdulatát, ahogyan beleugrik egy teás bögrébe. A dobozba pedig tettem zöld teákat. G. segített nekem kivitelezni a dolgot, mert egyedül nem tudtam volna megcsinálni (phostoshopolt kép miatt)

- - - -




A szünet legjobb része a karácsony volt, hiszen ez volt G.-al az első igazi közös karácsonyunk. Vettünk fát amit feldíszítettünk, csináltunk finom ebédet és sütit is, filmeztünk, forralt boroztunk. Tökéletes volt. A következő napokat a barátokkal tölöttük, valamint játékkal (Tomb Raider és Silent Hill). Imádtam! Jóvolt! :)

2 megjegyzés :

  1. Jó volt olvasni, hogy jól telt a szüneted. Nekem is olyan jó kedvem lett tőle. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, igen nagyon jó volt egy kicsit feltöltődni. Ezekben a napokban a depresszióm tovaszállt. Kíváncsi vagyok az előttem álló napokra...

      Törlés