2013. dec. 21.

2013 legfontosabb állomásai

Végre elkezdődött a téliszünet, sok-sok szabadnappal. Már alig vártam, hiszen rámfér a pihenés. Most sok-sok napom lesz átgondolni a dolgokat: honnan hová jutottam az év során, valamint hová szeretnék fejlődni, hová szeretnék eljutni a következő évben. Ezért arra gondoltam, hogy sorraveszem 2013 legfontosabb állomásait, majd egy másik posztban összeszedem, hogy mit szeretnék 2014-ben elérni. Mert ugye muszáj célokat felállítani, hogy azokért kitartóan harcolhassak. 

1. 2013 eleje nagy tanulással telt, ugyanis készültem a felsőfokú nyelvvizsgámra, hogy nyáron végre átvehessen a diplomámat. Jelentem, hogy elsőre sikerült. Ugyan nem olyan eredménnyel, mint amilyet én szerettem volna, de a lényeg az, hogy sikerült.



2. A következő állomás a záródolgozat megírása és az OKJ-s vizsga volt, amelyre szintén széttanultam az agyamat, de megérte és nagyon büszke voltam magamra, hogy megcsináltam munka mellett (plusz a másik suli mellett). Így immáron a harmadik dolgozatom sorakozik a polcomon. Őszintén remélem, hogy az utolsó, és nem leszek olyan elvetemült, hogy egy negyedik sulit csináljak (most már pénzért!). Esetleg valami céges továbbképzést bevállalok bármikor, de egy újabb egyetemet nem. :)




3. Nyáron a jól sikerült nyelvvizsgámnak köszönhetően átvehettem a diplomámat is. Így végre nem csak a dolgozatgyűjteményem lett teljes, hanem a bizonyítvány-gyűjteményem is. 



4. Maradjunk még egy kicsit a nyárnál, hiszen jó sűrű volt és eseménydús. Sokszor voltunk Veszprémben, sokszor bicajoztam és elkezdtem sportolni is. Körbe is tekerük a Balatont, igaz kis hisztivel és nyűggel, de megcsináltam. A cél az, hogy 2014-ben is meglegyen a Balaton-kör, ezért már egészen korán elkezdem a felkészülést. 



5. Ha már sport, akkor ejtsünk szót a futásról is. Úgy gondolom, hogy ebben az évben szép eredményeket értem el az állóképességem fejlesztése terén. Elértem az 5km-es távot és a cél az volt, hogy növeljem a gyorsaságot. Emellett pedig elkezdtem erősítő edzéseket is csinálni, hogy ne csak fogyjak, hanem formásodjak is. Egy ideje azonban megint punnyadt lettem. Sajnos az utóbbi időben annyira elfogott a depresszió a magánéleti problémáim miatt, hogy nem volt kedvem, sem erőm edzeni. Ennek jelentem, hogy vége. Muszáj folytatnom a kitartó munkát, ezért a karácsonyi zabálások után januártól ismét megveszem a fitness bérletemet és emelni fogom a súlyokat.



6. Nyáron egyik ismerősömnek köszönhetően találkoztam az Oriflame-mel is. Beléptem, mert láttam valami lehetőséget benne. Először csak szépen apránként ismerkedtem a dolgokkal. Hezitáltam, hogy belevágjak-e a nagyobb munkába vagy sem. Aztán elmentem a Sikergálára és eldöntöttem, hogy belevágok. Sajnos a munka miatt eléggé lassan haladok. Sokszor nincsen időm a dolgokra, pedig élvezem csinálni. Vannak terveim és céljaim. Néha nagyon távolinak érzem őket, de valahol el kell kezdeni. Kicsit tartok attól, hogy közben elfáradok, de mivel ismerem magamat, tudom, hogy nem fogom feladni egykönnyen. Baromi hálás vagyok a szponzoromnak is, hogy sokat segít és terelget. Remélem szép jövője lesz ennek a dolognak. 


7. Igazából el is érkeztünk az év végéhez. Azt hiszem a munkám terén is tudtam fejlődni, eléggé sokat. Kaptam saját ügyfeleket, tartottam prezentációkat, készítettem tenderanyagokat és árajánlatokat. Vannak tervek, hogy milyen irány felé szeretnék továbbfejlődni, de még nem tisztultak le. Igyekszem januárig eldönteni a célokat és célirányosan fejleszteni magam. 

Visszanézve az 2013-as évre, úgy gondolom, hogy eléggé termékeny év volt. Sok mindent el tudtam érni, én mégis önbizalomhiányban szenvedek és az utóbbi hetekben nagyon rosszul érzem magam. Most, hogy összeszedtem a legfontosabb állomásokat, kicsit jobb, mert látom, hogy sok olyan dolgot tettem magamért, ami a személyes fejlődésemet szolgálta. Tehát mindennek volt értelme. Szeretném ezt továbbvinni a 2014-es évre. Remélem, hogy sikerülni fog. :)

2 megjegyzés :

  1. Sok jó dolgot értél el, irigylésre méltó a kitartásod. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most így egyben látva a dolgokat, igen, jó sokat! :)
      Köszi :)

      Törlés