2013. okt. 27.

A hetem képekben

Sűrű, de lazulós volt a hetem. Csináltam magamnak egy hosszúhétvégét, és hazajöttem. Szerencsére nagyon szép idő volt végig, így nem kellett a lakásban kuksolnom. De ahelyett, hogy szóban mondanám el, mit csináltam, hol jártam, beszéljenek helyettem a képek. 

Október 23-án utaztam haza, így majd' 5 napot tudtam pihengetni.


 
Voltam futni kétszer is. Igazából minden nap szerettem volna, de sajnos a fejfájás és rossz közérzet betett nekem. Helyette inkább sétálni mentünk. Meg kell mondjam, egyre többet tudok futni, és ennek nagyon örülök. Most már közel 35 percet is egyfolytában. Érzem a fejlődést, és továbbra is érezni szeretném, ezért nem lesz megállás, holnaptól ismét irány a Sugár Fitness.


Elmentünk Sikondára és Körtvélyes határába sétálgatni. Sütött a nap, az idő gyönyörű volt. Imádom az őszi színeket. 


 Ettem finomakat is. Igyekeztem azért egészséges ételeket fogyasztani, még ha itthon ez nehéz is, hiszen nem csak magamra kell főzni.



 Fodrászbarátném levágta a hajamat, így most végre egészséges a vége. Viszont baromi száraz, ezért elkezdek kutatni a megfelelő hajvégápolási termékek után, továbbá be szeretném festeni, mert egyre több az ősz hajszálam. Valamint be szeretnék szerezni egy vaddisznósörte hajkefét is. Szerintem a Joy napok alkalmával be fogok vásárolni. :)


 Szenvedtem egy kicsit a szemöldökömmel is, hogy végre úgy álljon és nőjjön, ahogyan én akarom. A jobb oldal már alakul, de a bal oldal nem szeretne visszanőni. :( Sebaj, szenvedek én vele, ha kell ezer évet is. Csak legyen már jó formája. :)

Nincs képem róla, de barátnőztem is. Elmentünk egy kicsit koktélozni, forrócsokizni. Jó kis este volt, kár, hogy hamar véget ért. Ezen kívül még filmeztem, jó sokat aludtam és döglöttem. Kicsit jó volt kikapcsolni, hiszen holnapról ismét jön a hajtás.

2013. okt. 21.

Oriflame rendelés | C14

Az előző Oriflame katalógusban szuper akciók voltak, melyek közül egyet-kettőt ki is használtam, így most bevásároltam a kencékből, legközelebb a sminkek következnek. :) Igazából ezek olyan termékek, amikre alapból is szükségem volt, tehát annyira nem érzem magam rosszul, amiért vásároltam.


Vettem kettő kézkrémet, ugyanis mostanában durván falom őket. Nemrégen vettem meg a Nature Secrets kézkrémet, és már most félig van benne. Mondjuk azt nem tudom nem falni, annyira jóaz illata. Nos, a mostani szerzemények közül az egyik a Brazil dió kézkrém, a másik pedig a Tápláló kézkrém száraz bőrre. 
Bevásároltam lábra való dolgokból is. Az egyik a Feet up lábradír, amely zsályát és édesmandula-olajat tartalmaz, a másik pedig a Feet up lábpuhító krém búzacsíraolajjal és narancsvirággal. Már alig várom, hogy használhassam őket, csak először ki kell végeznem az Avonos termékeim. :)



Sajnos nem tudtam kivárni azt, hogy öszegyűljön a pénzem az áhított alapozókra, így mivel ez az Everlating alapozó akciós volt, megvásároltam. Próba szerencse... Eddig háromszor használtam csak. Első benyomásra azt tudom mondani, hogy nem fed annyira, amennyire az én bőröm igényelné, de ettől függetlenül eddig bevált. Nem fényesedik át, és tényleg szupetartós - legalábbis az eddigi alapozóimhoz képest. Igaz, 10 órát azért nem bír ki, de olyan 6-8 órát igen. A színét nagyon eltaláltam, a Light Ivoryt vásároltam meg és tökéletesen passzol a kifakulr bőrömhöz. Meglátjuk, hogy hosszútávon mennyire fog beválni. :)



Korábban nem szerettem a golyós dezodorokat, de a Swedish Spa deom megszerettette velem.Viszont mivel az fogyóban van, ezért be kellett szereznem egy utánpótlást. Kíváncsi vagyok a Nature Secrets deokra, ezért erre esett a választásom. Finom az illata, a hatásáról még nincsen nagy tapasztalatom. :)

Ti mit vásároltatok mostanában?

2013. okt. 20.

Haul | Himalaya szerzemény

Korábban már írtam arról, hogy egy ideje mennyit szenvedek a hajammal és a fejbőrömmel. Abban a posztban a Swiss-O-Par samponnak adtam egy esélyt, remélve, hogy majd segít a dolgokon. Bevallom, egy ideig szerette is a hajam, nagyon könnyen tudtam fésülni, selymes volt, és a fejbőröm sem rakoncátlankodott. Aztán egy idő után mintha elvágták volna. Már a hajsmosás utáni napon el kezdett viszketni a fejbőröm, és 2 nap után tincsekben állt, annyira zsíros lett, emiatt 2 naponta kellett mosnom. 
Múltkor Krémmánián írt egy csajszi nekem, hogy a régen imádott Garnier samponomat meg tudta venni az egyik hipermarketben - ezek szerint mégsem vonták ki a forgalomból, csak a dm-ben és a rossmannban nem lehet venni. Múlt héten gondoltam arra, hogy elszambázok a Tescoba, de az Arénában járkálva betévedtem a Douglas-be, ahol a Himalaya termékek le voltak árazva. 


Korábban már volt egy Himalaya testápolóm és tonikom is, amikkel nagyon meg voltam elégedve, ezért arra gondoltam, hogy kipróbálok egy sampont is, hátha ez is beválik. Lehet, hogy elhamarkodott volt a döntés, és valamilyen komolyabb terméket kellene vennem az elhatalmasodó zsíros-korpás problémámra, de én mindig nagyon pozítvan tudok hozzáállni a dolgokhoz, ezért adok neki egy esélyt.

A termék hatóanyag tartalma 100%-ban növényi eredetű és ebben is található teafaolaj, aminek külön örülök, mert már megszerettem az illatát is, és tudom, hogy jótékony hatással van mindenre. 

A sampont még nem próbáltam ki, mert még van az előzőből, de remélem be fog válni, és nem kell gyógyszertári készítmények felé nyúlnom... Szurkoljatok Ti is, hogy jó legyen! :) 

Esetleg használta már valaki ezt közületek?


Oriflame mustra | C15

Csütörtökön megérkezett az új Oriflame katalógus, mely október 17-november 6 között érvényes. Az online katalógus itt érhető el.

Többször megfogadtam, hogy most már nem rendelek magamnak új termékeket a katalógusból, de megint szuper akciók vannak, ezért tuti, hogy pár ezer ft-ot megint ott fogok hagyni az Oriflame számláján.  :) Sebaj. Egyszer majd csak fel leszek úgy tankolva mindennel, hogy nem kell már semmi.... kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz :)



2013. okt. 13.

Whislist | sportruházat

Most, hogy elkezdtem fitness terembe járni, és mert a jövőben sem akarom ezt abbahagyni, szükségem lenne pár edzős ruhára. Amikben most futok és erősítek, azok sima felsők és nadrágok, amikben egyrészt minden csepp izzadság látszik, másrészt nem igazán kényelmesek, pont az utóbbi ok miatt. Így elkezdtem nézelődni sportruházat fronton... mit ne mondjak, azért vannak árak, emiatt elsősorban inkább a Decathlon kínálatát nézegetem a Nike és az Adidas helyett. Lehet, hogy egy kicsit gagyibb cuccok, de olcsóbbak. Valószínűleg felsőket mindenképpen be fogok szerezni. 



Nézegettem futáshoz és fitnesshez is ruhákat. Azt még nem tudom megmondani, hogy a különböző sportághoz tartozó ruhák miben különböznek egymástól, hiszen mindkettőnél elengedhetetlen a könnyű légáteresztés, a kényelem és az izzadság elvezetése, mindenesetre kiválasztottam magamnak kettő szettet, amit szívesen megvennék magamnak. A fitness szett átlagban kijönne olyan 7.000 Ft-ból, a futás szett már sokkal drágább lenne, hiszen egy olyan fölsőt választottam ki, amiben van egy melltartó rész is, ami tart, így az már eleve 7.690 Ft ésa naci is 6.000 Ft-tól kezdődik. Azonban mivel elsősorban fitness és erősítő gépeket használok, valamint lehet, hogy majd 1-2 csoportos órára is el fogok látogatni, így inkább az első szettet szerezném be magamnak + egy sportmelltartót. A közeljövőben biztosan be fogok ruházni ezekre a dolgokra, mert bármikor jó szolgálatot tehetnek.

Tehát újabb álmok, újabb vágyak... gondolatban már egy havi fizetésemet elköltöttem a kívánságlistámon szereplő cuccokra. :/

2013. okt. 12.

Egészséges életmód felé vezető úton

Eléggé elhavazódtam a napokban, nem sok időm maradt a blogra vagy magamra. :( A héten leginkább edzeni jártam vagy vásárolni, ugyanis be kellett szereznünk pár háztartási dolgot. Ezzel a Glamour napokra félretett pénzemet is sikerült elköltenem, úgyhogy az álom csak álom marad és majd valamikor a következő hónapban szerzem csak be a kívánság listámon lévő termékeket. Addig inkább koncentrálok magamra és a sportra. Most inkább ez utóbbi dolgok jobban lekötnek, mint a vásárlás. :)

Tehát, legyen szó egy kicsit a sportól... Az erőnlétem kicsit javult, de a kilók nem mennek le... Hogyan is mennének, hiszen nincsen önuralmam, amikor egy tábla csokit tartanak elém, hogy vegyek belőle pár kockát. Siralmas. Mondhatom, siralmas... Tehát, hiába van meg a kitartásom és futok legalább kétnaponta 4-5 km-t, taposok 15-20 percet és erősítek hozzá még kb. ugyanennyit, hogyha a bevitt kalóriamennyiséget nem hogy csökkentem, hanem még növelem is. 

Az első lépéseket már megtettem a helyes táplálkozás felé. Igyekszek sok fehérjét enni, napi ötszöri kis étkezéseket tartani, rendszeresen iszok zöldárpát és vettem L-karnitin pezsgőtablettát is. Ez utóbbit novemberben valószínűleg felváltja a tabletta. Rendszeres sportolás mellett segíti a zsírégetést és az izmoknak is jó. Így ez most már állandó társam lesz.


A fő problémám az édesség és a nasik utáni vágy...

Le kell küzdenem az édesség és a Cserpes Tejivó finomságai utáni vágyamat és muszáj keresnem olyan nasit, ami egészséges és nem hízlal! 

Igazából ezen a dolgon kellene változtanom és minden simábban menne...

2013. okt. 6.

Product Killer | Elfogytak

Végre megint sikerült kivégeznem pár dolgot, aminek nagyon örülök, mert így legalább fogyatkoznak a dolgaim, és látom, hogy miből szükséges utánpótlást beszereznem és miből nem. De melyiket venném szívesen újra?


  • Alterra gránátlamás hajbalzsam: Szilikon és parabén mentes termék, aminek az illata csodálatos, és a hajvégeim is szerették. Egyetlen problémám volt vele: nagyon zsírosodott a hajam tőle, még úgy is, hogy csak a hajvégeimre tettem. Emiatt nem veszem újra, talán soha.:(
  • Nature Secrets málnás&mentás tusfürdő radírozó szemcsékkel: Szerettem, ahogyan felfirssített és azt is, ahogyan radíroz, de az illatával valahogy nem tudtam megbarátkozni. Ettől függetlenül nagyon jó kis tusfürdő, nekem pihepuha lett fürdés után a bőröm. Lehet, hogy valakinek beválik az illata, nekem sajnos nem, emiatt nem veszem újra. Inkább a bazsalikomos&barackos változattal szemezek.;)
  • Oriflame Demi More tusfürdő: Ajándékba kaptam. Jó volt az illata, de semmi több. Sok kellett belőle, hamar el is fogyott... Nem venném újra, helyette inkább maradnék a citromos Baleánál vagy egy másik Nature Secrets tusinál. 
  • Silk Beauty borotvagél: Megmondom őszintén, nem tudom, hogy mit gondoljak erről a borotvagélről. Először azt hittem, hogy fel fog habzani, de csalódnom kellett, mert nem tette. Emiatt nagyon sokat kellett belőle használni, ami miatt hamar el is fogyott. :( Másrészt használat közben nagyon njól hidratált, sokszor nem is kellett utána testápolóznom, valamint az illata is nagyon jó volt. Eredetei áron nem venném újra... ha ismét lesz belőle akció, akkor talán.
  • Avon Calming effect alapozó (nude): Már alig vártam, hogy kifogyjon. Régen szerettem, de az utóbbi időben már kínkeservesen használtam. Csillog, fényes, nem elég matt... Még van egy cream színű is, azzal is szenvedek még. Aztán ha elfogy, akkor fogok beruházni egy új márkára. Ezzel ki is jelentettem: nem venném újra.
  • Avon Planet Spa holt tengeri arcmaszk: Ezzel is már régóta szenvedtem, ugyanis nem szerettem az illatát. A hatása isteni volt: összehúzta a pórusokat, kitisztította őket és szép puha lett tőle a bőröm. Csak ne lett volna olyan borzalmas szaga... Emiatt nem fogom újravenni, hiába tett szépet és jót a bőrömmel...
Nektek volt mostanában valami, amit elfogyasztottatok és szívesen újravennétek, vagy ellenkezőleg, hallani sem akartok többé róla? 

Szeptemberi kedvencek

Mivel ez a hetem kicsit sűrűre sikeredett, ezért egy kicsit megkésve jelentkezek a kedvencekkel. Alapjában véve egy ideje ugyanazokat a termékeket használom, így nagy változás nincsen az előző hónapokhoz képest, azonban szeptemberben már akadt egy-két olyan termék a kezem ügyébe, amik korábban nem, így elsősorban ők vannak most a porondon. 

Sminkek


Ismét elővettem kedvenc Coastal Scents Warm palettámat, amiből most már tényleg igyekszek minél több színt használni, nem csak azt az 5-öt, ami megfogyatkozva látszik. :) Nagyon szeretek vele natúr sminkeket készíteni. Lassan ugyan két éves, a szavatossága is lassan lejár, de soha nem fogok kidobni. 


  • Ebben a hónapban is nagyon sokat használtam a Rimmel púderemet. Látszik, hogy már kezd megfogyatkozni szegény, de még bőven van benne. 
  • Nagy kedvenc lett az Oriflame-es Overbalck 2FX spirál, aminek a dúsító részét használom. Eleinte nagyon nehezen barátkoztam meg vele, mert nagyon sok festéket felvett, és sokszor kellett lemosnom, majd újratennem. De ahogy kezd fogyatkozni, úgy kezd sokkal jobb is lenni. Most már gyorsabban tudok vele dolgozni és nem is állnak úgy össze a pilláim a hatására, mint az első napokban.
  • Újra elővettem és nagy szeretettel használom a S-he pirosítómat, elsősorban akkor, amikor hűvösebb, hidegebb színű ruhákat húzok fel, vagy amikor nincsen kedvem bronzosan csillogni. :) Nagyon kedvelem, viszonylag tartós is, általában délután még rajtam van, pedig én folyamatosan piszkálom az arcomat (legtöbbször könyökölök a gép előtt). 

Kencék


  • Az egyik kedvenc az Oriflame univerzális balzsamja, ami hihetelenül jól puhítja a száraz bőrterületeket. Először nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy milyen kis tégelyben van. Azt hittem, hogy ez nem lesz semmire sem elég. Aztán rájöttem, hogy nagyon kicsit is elég használni. Én általában a számra és a könyökömre használom esténként. Reggelre nagyon finom puhák lesznek tőle az ajkaim. Az illata finom kókuszos, de csak akkor érződik, ha már felkentem a bőrfelületre. Addig kicsit műanyagszagú, ami nem kifejezetten tetszik. Ettől függetlenül nagyon szeretem. 
  • A teafaolaj&rozmaring arckrémről korábban már írtam pár sort. Továbbra is vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, de ettől függetlenül szeretem használni, mert nem zsírosítja és tömíti be a bőrömet. Használata után lélegezni tud. Eddig teljesen megfelel.
  • A harmadik kencés kedvens a Swedish Spa testradír. Finom gyömbéres az illata és nagyon jól radíroz. Hetente egyszer szoktam használni, mert a tusfürdőim alapból tartalmaznak radírozó szemcséket. Ennek a radírnak az érdekessége, hogy használat után olajos marad a bőr. Ezt utálom is, meg nem is... Utálom, mert nem lehet rendesen lemosni, így olyan az érzésem, mintha koszos maradtam volna. Szeretem, mert fürdés után nem száraz a bőröm és még hidratálni sem kell, mert ez már teszi a dolgát. Kedves kis krém. Hibája, hogy kevés van benne és hamar fogy...de ez lehet, hogy tőlem is függ :)
Nektek mik voltak a kedvencek?

2013. okt. 4.

Siker | Futás

Úristen ezt meg kell osztanom a nagy világgal...

Ma lefutottam 5 km-t egyhuzamban!
(4. edzésem nyár óta)


Na, milyen vagyok? :) Holnap újabb edzés, mert egészen belelendültem...Nah, de a blogot sem fogom elhanyagolni. Készülök ám posztokkal! ;)

2013. okt. 1.

Oriflame Siker Gála 2013

Vasárnap az Oriflame Siker Gálára voltam hivatalos. Hogy hogyan? Úgy, hogy miután szépségtanácsadónő lettem, elhalmoztak engem mindenféle információval. (Azóta is kapom a hírleveleket, aminek őszintén tényleg örülök, mert egy csomóa kcióról, információról tájékoztatnak.) Szóval... augusztusban így tehát eljutott hozzám a Gála híre és lehetett a direktoroktól jegyet vásárolni. Én meg kaptam az alkalmon, úgy sem voltam még ilyen rendezvényen, gondoltam belekóstolok ebbe az Oriflame világba. Egyáltalán nem bántam meg az 1550Ft-ot, ugyanis hihetetlenül feltöltődtem pozitív energiával és akkora motivációs erőt adott nekem, amekkorát az utóbbi években ritkán éreztem. 

A Gála 5 órája alatt szemtanúja voltam egyrészt annak, hogy mennyire hatalmas ez az országokon átívelő cég, valamint mennyire jófejek a vezetők, másrészt annak, hogy kitartó munkával, erővel, hittel és bizalommal tényleg minden legyőzhető és a siker mindenki előtt ott áll, csak tenni kell érte. 


A Gála nagyon jól meg volt szervezve. Volt itt minden, de tényleg minden. Folyamatos tolmácsolással mondott beszédet a magyarországi ügyvezetőigazgató, Georg Tsaros, majd felszólalt a közép-európai régió vezetője és a globális vezérigazgató is tartott egy előadást. Voltak meghívott vendégek, akik előadást tartottak a sikerről, a tudatos gondolkodásról, a pszichológiáról, a célokról és motivációkról. Mind egytől egyig nagyon tanulságos volt, megindítottak bennem valamit. Valamit... hogy tennem kell, ne sajnáljam és ne sajnáltassam magamat, mert csak én tehetek magamért. Aztán voltak táncbemutatók is, amik azt szimbolizálták, hogy a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. És végül, de nem a legutolsó sorban, díjakat is osztottak ki: TOP15direktor, új direktor és TOPKlub díjakat. A műsor soha nem volt unalmas, mindig valami új dolog, valami új előadás jött: díjak kiosztása, táncbemutatók, előadások váltogatták egymást. Nagyon tetszett. 

A legjobb az egészben az, hogy új emberként jöttem onnan el. Ismét tele célokkal és pozitív energiával. Azt hiszem kellett most nekem ez, hiszen enélkül még mindig a múlt heti állapotban lennék, ami valljuk be, siralmas volt.

Tehát, köszönöm Oriflame! Köszönöm a Gálát és vele együtt a sok energiát. 
Egyszer én is ott szeretnék állni azon a színpadon!