2013. aug. 10.

Júliusi kedvencek

Az előző hetem és az elmúlt napok kicsit sűrűek voltak. Hétvégén Nemesnádudvaron voltunk a bátyámékkal, majd hétfőtől elkapott valami migrén, így azzal küszködtem pár napot. Csütörtökön grillpartyn voltunk, és nagyjából el is telt a hét. Többször gondolkoztam rajta, hogy billentyűzetet ragadok és leírom ide minden búmat-bánatomat - mert ez a hét tele volt lelki problémákkal is -, de nem tettem. Felnőttem. Nem fogom ezzel teletömni a blogomat. Túl sokat siránkoztam már a régi blogjaimba. Tényleg meg kell tanulnom take it easy-ként élni! 

Igaz, július már 10 napja elmúlt, de én lévén, hogy augusztusban ez az első jelentkezésem, összeszedtem a júliusi kedvenceimet. 

Sminktermékek

Júliusban, hála a kánikulának, nem sok sminkterméket használtam. Kicsit szebb is lett a bőröm, nem tudom, hogy ennek a ténynek tudható be, vagy csak az alaposabb tisztításnak, radírozásnak. Mindenesetre tényleg csak pár termék lapult a táskám mélyén, és ezekkel tökéletesen meg voltam elégedve. 

Garnier BB krém (medium) - Erről a krémről én már olvastam és hallottam hideget-meleget. Tény, hogy kicsit olajossá teszi a bőrt, de a mellé használt púder ezt ellensúlyozza, úgyhogy az utóbbi időben megbarátkoztunk egymással. A lebarnult bőrömhöz különösen passzol. 

Rimmel mattító kőpúder - Örülök, hogy megtaláltam ezt a kis púdert, mert tényleg mattít, és alig látszik az arcomon. Nincs tőle maszkhatás, teljesen természetes lesz tőle a bőröm. Van még benne bőven, úgyhogy szerintem sokáig elég lesz. 

Essence sun club bronzosító - Ezer éve meg van ez a bronzosító, lehet, hogy már meg is romlott - bár korábban egyáltalán nem használtam. Most, nyáron újra elővettem és folyton ezt használom. Tartós, szép fényt és színt ad. Nekem tökéletes ebben az időszakban. Nyáron szeretem a melegebb színeket. 

Lora szemhéjpúder paletta - Ez is meg van már ezer éve. Szerintem már ennek is a kukában kellett volna landolnia, de a reneszánszát most éli nálam. Általában - ha fel is kenek bármit a szememre - csak két színt szoktam használni. Egy bronzosat és egy kiemelő színt. Nagyon pigmentált, tartós kis festékek. Én szeretem őket. 

Rimmel szemöldök ceruza (sötétbarna) - A szemöldökömmel mindig hadilábon állok, ezért minden reggel meg kell csinálnom. A ceruza színe abszolút megy hozzám, a segítségével szép szemöldököt tudok készíteni és tartós is. Egyébként most ismét egy szemöldöknövezstő projektben vagyok. Meglátjuk, hogy fog sikerülni. :)

Maybelline One by One szempillaspirál - Teljesen jól működik, szépen bedúsítja a szempilláimat, szétszedi őket. Egy teljesen átlagos spirál, de nagyon szeretem. Viszont mivel nem vagyok márkahű, ezért valószínűleg nem fogom újravásárolni, szerintem egy másik fog a kosaramban landolni, csak még nem tudom, hogy milyen. 


Kencék

Sanex deo - Júliusban még ez a deo volt a favorit. Jó volt az illata és a hatása is. Nem vettem újra, mert találtam egy Oriflame-eset, ami eddig úgy néz ki, hogy jobban beválik golyós dezodor létére. 

Planet Spa könyök és sarokpuhító krém - Nyáron ugye mégjobban kell törődni a sarok bőrével... nah, ez a kis krém kitesz magáért. Az illata elég érdekes, de a hatását szeretem. :)

Hawaiian Tropic naptej (FPS 30) - Ezzel a naptejjel garantáltan nem égek le, de még Béb sem. Mondjuk nekem kicsit sok a 30 faktor, nehezen barnulok vele, de így is nagyon szeretem ezt a kis tejet. Az illata kókuszos, nem is kell belőle sok, mert jól könnyen elkenhető. Nem lesz zsíros érzés a bőrömön, miután felkenem, és vízálló. Nem bejött. :)

Avon Natural testpermet (mézes - tejes) - Ez a permet még egy tavalyi limitált kollekcióból van, a második flakon, amit elhasználok. Tavaly 2 hónap alatt sikerült elhasználnom egyet, azt hiszem ez most is sikerülni fog. Imádom az illatát, a nyárra emlékeztet - nem csoda, hogy nyáron szeretem használni. :)

Már előre várom az augusztusi kedvenceket, hiszen már most fel tudnék sorolni pár dolgot....

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése