A nyár első bicikli túráján felbuzdulva pár nap kihagyással ismét nyakunkba vettük a Balatonpartot és elindultunk megtenni egy kisebb kört. Reggel 5kor keltünk, 6 órakor már javában a bicajokon ültünk és száguldottunk a Balatonpart felé. Déldlőtt 9:30 körül Tihanyba értünk, ott felszálltunk a kompra és átmentünk Szántódra. Szántódról pedig Siófok irányába visszabicikliztünk. Az utolsó km-eken már nagyon szenvedtem, már csak azért is mert egyrészt nagyon szomjas voltam - kb. 30 fokos volt a hőség -, másrészt kicsir megterhelő volt 90 km letekerése után hegymenetben bringázni. De kibírtam, és mérhetetlenül büszke vagyok magamra, hogy egy nap egyhuzamban letekertem 103 km-t. Érdekes módon, másnap nem volt izomlázam, csak a fenekem fájt egy kicsit.
Veszprém-Tihany: 42 km
Szántód-Veszprém: 61 km
A második szakaszhoz nincsen térképem, mert lemerült a telefonom, ezért G. alkalmazásával mértük a távot, aminek az adatait én manuálisan vittem be a saját alkalmazásomba.
A túra után felbátorodva elhatároztuk, hogy a nyáron akkoris megtesszük a nagy Balatonkört. Augusztus hosszú hétvégéjére már izzítjuk is a bicajokat és szervezzük az utat. Reméljük, hogy jó időnk lesz.

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése