2013. júl. 31.

A várva várt diploma

Ezt is megértem. 

Végre, 1 kerek évre az államvizsga után, kézhez vehettem becses kincsemet, a diplomámat. Csak egy nyelvvizsga választott el tőle, ami majd' 70.000 Ft-omba került tanárral és vizsgadíjjal együtt. Sebaj. Meglett végre, és ezzel így most már semmi sem köt az egyetemhez...


Az ünnepi öltözet kellékei közül a kesztyűt és a kalapon lévő bojtot megkaptuk ajándékba. 
Az oklevél mellé pedig egy europass mellékletet is kaptunk, amelyben tételesen le van írva, hogy milyen tárgyból hány kreditet teljesítettem, milyen eredménnyel. Azért durva volt végignézni a jegyeimet... sokat melóztam értük, azt hiszem megérte. :)


2013. júl. 29.

Futás örömei

Kb. 1 hete ismét hanyagolom a sportot, mert mindig közbejön valami. Vagy a meleg - ilyen időben nem lehet semmit sem csinálni - vagy a hétvége, amikor buli van buli hátán. Mindenesetre szeretném megdönteni az eddigi rekodjaimat. A múlt hét nagyon jóra sikerült ahhoz képest, hogy egyik futáshoz sem volt kedvem. A végén mégis nagyon jól éreztem magam az elért teljesítmény miatt. :)

Hétfői nap

Szerdai nap

Balea Nature arclemosó

A DM saját márkás termékeivel általában elégedett szoktam lenni, de ez az arclemosó nagy csalódottságomra nem múlta felül az elvárásaimat. Pár hónapja, amikor elfogyott az arckrémem és nem akartam méregdrága dolgokat venni, egy Balea terméket emeltem le a DM polcairól. A krém megtetszett, mert nem zsírosított és mégis kellően hidratált. Rövidesen megvettem az éjszakai változatát is, majd pár hétre rá- hogy teljes legyen a család - velem jött az arclemosó is. 


2013. júl. 27.

Oriflame rendelés

A héten megérkezett az Oriflame rendelésem. Ebben a katalógus időszakban sikerült egy csomó mindent bezsákmányolnom. Egyrészt nagyon sok mindenre szükségem volt, másrészt igyekszem kipróbálni az össze lehetséges terméket, amit lehet. 


Nature Secrets radírozó tusolózselé mentával és málnával - maxi méret
Discover Hawaii Aloha Beach tusolózselé
Nature Secrets szappan teafával és mandarinnal 
Nature Secrets balzsam búzával és kókusszal - száraz, igénybe vett hajra 
Instant Nail Protector 
Ecollagen (3D+) borfeszesítő szemkörnyékápoló krém 
Silk Beauty borotvazselé 
Optifresh gyógynövényes fogfehérítő fogkrém 
Swedish Spa 24 órás izzadásgátló dezodor 


2013. júl. 23.

Oriflame - HairX Repair szérum

Három hete, az első Oriflame-es rendelésemnél egyedül ezt a hajtöredezettség elleni szérumot vettem meg magamnak, akkor még teljes áron, mert nem tudtam, hogy a mostani katalógusban akciós lesz. Sebaj. Megvettem, mert az Avon argánolajas hajvégápolója nekem nem igazán jött be. Ideig-óráig sima volt tőle a hajam, aztán alul teljesen "összerasztásodott". Egyelőre ez most más... remélem nem csak a kezdeti lelkesedés beszél belőlem :)


A csomagolása nagyon kis aranyos, egyszerű, pumpás. Bár a pumpára zárható kis műanyag fedő néha nem záródik olyan jól - volt, hogy magától leesett, amikor a táskámban cipeltem - ettől függetlenül igazán praktikus. Látjátok ti is, hogy átlátszó üvegben van, így mindig tudjuk, hogy mennyi van belőle. 

Az üveg 30ml terméket tartalmaz, ami nagyon sokáig elég, lévén, hogy csak a hajvégekre kell kenni, és egy használatnál elég 1-2 pumpával nyomni. Általában nedves hajon szoktam használni, minden hajmosás után (2-3 naponta), de van, hogy hajszárítás után kenem be a hajvégeket. 

Az állaga kicsit folyósabb, mint az Avon hajvégáplóknak, szinte már vízszerű - na, jól van, egy kicsit túloztam. :) Mindenesetre nem olyan nehéz olaj, mint ahogyan én azt gondoltam, használat után a kezemről is könnyen le tudtam mosni. Az illata is nagyon kellemes, egész nap szagolgatom...

Összességében amióta használom (2-3 hete), sokkal kevésbé gubancolódik a hajam, s mintha egészégesebb is lenne - bár már igazán ráférne egy kiigazítás. Egyetlen problémám vele, hogy szilikont tartalmaz, igaz melyik olajos hajvégápoló nem? Pontosan ezért, kizárólag csak a hajvégeimre teszem fel, mert nem szeretném, hogy a hajam többi része is merő szilikon legyen. Tudom, tudom.. fésülésnél máshova is kerülhet, de tudjátok... a tudat! :)

Ti használtok hajvégápolót? Melyik vált be nektek?

2013. júl. 17.

Bicikli túra vol.2

A nyár első bicikli túráján felbuzdulva pár nap kihagyással ismét nyakunkba vettük a Balatonpartot és elindultunk megtenni egy kisebb kört. Reggel 5kor keltünk, 6 órakor már javában a bicajokon ültünk és száguldottunk a Balatonpart felé. Déldlőtt 9:30 körül Tihanyba értünk, ott felszálltunk a kompra és átmentünk Szántódra. Szántódról pedig Siófok irányába visszabicikliztünk. Az utolsó km-eken már nagyon szenvedtem, már csak azért is mert egyrészt nagyon szomjas voltam - kb. 30 fokos volt a hőség -, másrészt kicsir megterhelő volt 90 km letekerése után hegymenetben bringázni. De kibírtam, és mérhetetlenül büszke vagyok magamra, hogy egy nap egyhuzamban letekertem 103 km-t. Érdekes módon, másnap nem volt izomlázam, csak a fenekem fájt egy kicsit. 

Veszprém-Tihany: 42 km
Szántód-Veszprém: 61 km




A második szakaszhoz nincsen térképem, mert lemerült a telefonom, ezért G. alkalmazásával mértük a távot, aminek az adatait én manuálisan vittem be a saját alkalmazásomba.

A túra után felbátorodva elhatároztuk, hogy a nyáron akkoris megtesszük a nagy Balatonkört. Augusztus hosszú hétvégéjére már izzítjuk is a bicajokat és szervezzük az utat. Reméljük, hogy jó időnk lesz.

2013. júl. 16.

Oriflame - az új őrület

Egyik új ismerősöm jóvoltából lehetőségem volt belépni az Oriflame-be, így én magam is szépségtanácsadóvá váltam. Még nagyon új nekem az egész, de igyekszem tüzetesen megismerkedni az összes termékkel. Pár hónappal ezelőtt még nagyon Avon párti voltam, de, így, hogy egyre többet megtudok az Oriflame-ről, sokkal jobban tetszik, mint az Avon. 

Első és legfontosabb különbség - amiért inkább Oriflame termékeket vásárolok -, az az, hogy az Oriflame termékei nem tartalmaznak kőolajszármazékokat, nem úgy, mint az Avon termékei. Bizony, sokkal természetesebb anyagokból tevődnek össze. Persze tudom, hogy így sem lehet bio vagy natúrtermékeknek nevezni őket, hiszen nem 100%-ban tartalmaznak természetes összetevőket. Ha meg tudnám venni a 100%-os natúrtermékeket, akkor valószínűleg azokat venném. Azonban az én pénztárcámnak abszolút megfelel az Oriflame árazása és a mellé adott minőség is. Legalább a tudat ott van, hogy kicsivel "egészségesebb", "természetesebb" termékeket használok, és vele még akár pénzt is tudok szerezni, hogyha ügyes vagyok. 

Egyelőre igyekszem kiismerni a termékeket. Kaptam pár mintát különböző krémekből, alapozókból. Ezeket tesztelgetem, próbálgatom, hogy könnyebb legyen bemutatni, tanáccsal szolgálni másoknak. Vannak közöttük olcsóbb és prémiumkategóriás termékek is. Még csak párat próbáltam ki (egy Optimals krémet,  egy szemkörnyékápolót és egy alapozót), de érzem rajtuk a minőséget. A szemkörnyékápoló (Ecollagén 3D+) és az alapozó (Giordani) eddig nagyon tetsztik - az áruk már kevésbé (kb. 3000-4000 Ft) -, remélem majd egyszer lesz lehetőségem élesben, hosszabb időn keresztül is letesztelni őket.

Optimals arckrémek

Mindenféle más termékminta.

Ezentúl valószínűleg többször fogok jelentkezni Oriflame-es termékekkel, mert nagy mániámmá fog válni a rendelésük. Igyekszem majd tesztelni is őket, ahogyan tudom. Remélem tetszeni fog nektek is. :)


2013. júl. 15.

Ilcsi fekete szappan

1 hét szabadságom alatt G-nál voltunk Veszprémben, ahol meglepetésként kaptunk Krisztától egy-egy kozmetikai kezelést. Pontosabban egy arcmasszázst kaptunk, miközben mindenféle fincsi krémet kent az arcunkra. Istenien dolgozik. Nagyon finom puha kezei vannak, és jól mozognak. Majdnem elaludtam az ágyon, miközben masszírozott. Arcmasszázs után megnézegette a szemöldökömet is, amin bizony alakítani és csiszolni kell. Nagyon sokat... Úgyhogy ismét növeszthetem a ricinusolajjal...

Kezelés után megvizsgálta abőrömet is. Kiderült, hogy nincsen olyan nagy baj az arcbőrömmel, mint amennyire én gondoltam. Bár vannak itt-ott pattanások, mitesszerek, de ezek szépen kezelhetőek. Krisztától kértem tanácsot azzal kapcsolatban, hogy milyen készítményeket ajánl a bőrömre. Mivel nagy problémáim nincsenek, száraznak nem száraz, zsírosnak nem zsíros, így inkább a normál, vegyes típusú bőrre való készítményeket ajánlotta. Valamint az Ilcsi fekete szappant, ami egy tisztító folyadék és jó a pattanásos bőrre. Igazából csak Ilcsi termékeket tudott volna ajánlani nekem, mert a gyakorlata és tanulmányai alatt ezekkel ismerkedett meg. Nézegettem a termékeket, tetszik, hogy mindegyik természetes alapanyagból készül, azonban ezt meg is kell fizetni - egy kettő termék az én pénztárcámnak mérhetetlenül dárga. Egyedül a fekete szappant vásároltam meg, a kis változattát. Bár ez a kicsi is kicsit drága volt, de viszonylag sokáig elég. Ezeket a termékeket egyébként mezei emberke nem vásárolhatja meg, kizárólag kozmetikusoknak forgalmazzák. Mondtam is a Krisztának, hogy gyorsan vegyen nekem egyet, amíg ott vagyok náluk, mert ki szeretném próbálni. Meg kell mondanom, hogy nem bántam meg...


A termék csomagolása nagyon praktikus, kis pumpával lehet kinyomni, így mindig könnyen ki tudom mérni az adagot. Korábban mindig viszonylag sokat használtam egy-egy arclemosóból, de ennél tényleg nem kell sok. (Bár lehet, hogy az ára miatt is spórolok ennyire vele... ) Egy kicsi pumpa is elég, és nyikorgósra tisztítja a bőrömet. Kicsit olyan az érzés utána, mintha szappannal mostam volna az arcomat, de a különbség az, hogy nem érzem azt a szárító, feszítő érzést, mint a szappan után. Szóval eléggé kíméletesen, de mégis jól tisztít. 
A szaga eléggé érdekes. Mintha kén lenne benne, vagy nem is tudom... Őszíntén, hát igen, büdös... Kibírni viszont kibírom azt az egy percet, amíg letisztítom vele az arcomat. Sőt, már lassan meg is szokom. 
Kicsit érdekes, hogy egy fekete valamit kenek az arcomra nap, mint nap, mert nekem a fekete kozmetikumokról pont, hogy nem a tisztaság jut eszembe. Mindenesetre ez csak az elmém mondatja velem, úgyhogy próbálom mellőzni ezt a gondolatot, hiszen azt hiszem megtaláltam életem eddigi legjobb arctisztítóját. A színe, a szaga és az ára ellenére az eddigi másfél hét folyamatos használat után azt tudom mondani, hogy nagyon szeretem. Remélem, hogy a pénztárcám is szeretni fogja a jövőben, úgy ahogyan a bőröm. :)

2013. júl. 14.

Bicikli túra vol.1

Most, hogy van időm, ismét elkezdtem edzeni. Futás, biciklizés minden jöhet. Szeretnék fogyni, csak kajálás terén nagyon kicsi az akaraterőm, mert szeretem a hasamat, és nagyon nehéz ellentmondania finomabbnál finomabb ételeknek.

Na de igen... biciklizés. A köreimben köztudott, hogy én évekig irtóztam a kerékpározástól. Volt kiskoromban egy balesetem, és azóta nem mertem elindulni a kétkerekűkön. Egy nyáron azonban G. rávett engem, és azóta, ha Veszprémben vagyunk - főleg nyáron - ki sem lehet engem pattintani a nyeregből. Imádok száguldozni és róni a kilométereket, amihez persze megfelelő állóképesség is kell. Én pedig szeretem kihozni magamból a maximumot, amennyire csak lehet. 

A vizsgák utáni első hétvégén bicajra szálltunk és nekilódultunk a Balatonnak. Pár héttel korábban már meg volt beszélve egy túra a fiúkkal. A terv az volt, hogy Veszprémből lemegyünk Balatonalmádiba biciklivel, onnan elvonatozunk Révfülöpig, ott strandolunk egy kicsit, majd onnan elmegyünk biciklivel Tapolcáig, onnan pedig felmászunk Csobánc hegyére. Másnap persze Tapolcáról vissza kellett vonatozni Almádiba, ahonnan fel kellett tekerni Veszprémbe. Ez utóbbi szakasz már kicsit nehéz volt, de megcsináltuk. :)

Minden biciklitúránál vagy futásnál - de még gyaloglásnál is - szoktam használni egy alkalmazást, ami méri a megtett utat, az időt és a kalóriát is. A csobánc-hegyi túránál három szakaszt tudtam elmenteni, mert csak ennyit bírt a telefonom aksija. Mindenesetre én büszke vagyok magamra, hogy ennyi utat megtettem 1 nap alatt. 

Veszprém-Balatonalmádi szakasz. Visszafelé ez már sokkal nehezebb.

Révfülöp-Tapolca szakasz, kemény emelkedőkkel. Kicsit nehezen bírtam... :(

Gyalogtúra Csobác-hegyre, ami igazán megviselt mindenkit.

Esküvőn voltunk

Június elején lazgiba voltunk hivatalosak, mert bátyám megnősült. Gyönyörű helyen, egy tó mellett, szabad ég alatt, a Tordasi Csárdában tartották. Maga a szertartás egy kis szigeten zajlott, ahova a menyasszony egy hídon keresztül jött át. A szertartás alatt volt zene is, bátyám is énekelt, mi ketten a nővéremmel pedig szétbőgtük magunkat, annyira megható volt az egész.

Utolsó iskolai eredmények

Hatalmas tehertől szabadultam meg az utolsó záróvizsga napján, amikor átvehettem a bizonyítványomat. 8 modulból vizsgáztunk, 4 nap alatt összesen 18 vizsgát tettünk. A vizsgák előtt semmi másból nem álltak a napjaim csak abból, hogy reggel 7kor felkeltem, belevetettem magam a jegyzetekbe és estig gubbasztottam felettük. Néha csináltam egy kis rumlit is a szobá(k)ban. Nem, nekem nem elég egy kis zug a tanuláshoz. A lakásban konkrétan mindenhol a jegyzeteim voltak.

Újra a kezdetektől

Újra itt vagyok, ezennel megújulva. Muszáj volt egy ideig félretennem a blogomat, mert a munkámra és a tanulásra kellett koncentrálnom. A blog már nem fért bele a napjaimba. Remélem, hogy ezentúl tudok időt szakítani rá, hiszen most már csak a munka van és a háztartás. Végleg letetettem az egyetemi jegyzeteket, könyveket. Nem is bánom. Igaz, temérdek pozitívuma volt annak, hogy diákként dolgozhattam, de 6 év egyetem után kicsit besokaltam. Elegem lett a vizsgákra készülésből. Elegem lett abból, hogy olyan dolgokról is kell olvasnom és tanulnom, amik nem igazán érdekelnek. Most viszont minden olyan dologgal foglalkozhatok, amiket szeretek. Képezhetem magam a saját területemen, pihenhetek, foglalkozhatok magammal, G.-al, a családdal és a barátokkal, valamint nem utolsó sorban a bloggal is. Nem is kell több nekem. :)