Maga az alapozó egy kis üvegben érkezik, ami átlátszó, így mindig lehet látni, hogy mennyi fogyott el és mennyi van még benne. Az üvegben egyébként 30 ml alapozó van és kis pumpával lehet kinyomni belőle, ami praktikus és higiénikus is. Egy problémám van vele: nincsen kupakja, így a tetejének balra-jobbra forgatásával lehet zárni és nyitni, ami igazából nem is lenne baj... inkább az a problémám, hogy kupak nélkül könnyen beletudnak jutni a bacik a kis nyílásba, ahonnan az alapozót tudjuk kinyomni. Mondjuk ennek nem sok esélye van, és annak sincsen sok esélye, hogy a táskában kinyílik és megnyomódik, de örültem volna, ha van egy kupakja.
A minta tesztelése alapján én a Natural Beige árnyalatot vettem meg, ami egy kicsit sárgás árnyalatú. A kezemen kicsit sötétnek tűnik, de felkenve a bőrömre nem az. Sőt, olyan, mintha ki is világosodna egy kicsit. Ismerőseim - akik kipróbálták már - mondták is, hogy eléggé világosak az árnyalatok, felkenve még világosabbnak tűnnek. Ez egyébként tök furcsa, mert a Krémmánián pedig pont az ellenkezőjét olvastam az egyik véleménynél, mégpedig azt, hogy felkenve sötétedik. Ezt én magamon nem vettem észre, de végülis mindegy, a lényeg az, hogy a színe passzol hozzám és illeszkedik a bőrömhöz.
Az állaga nem annyira nagyon folyós, inkább kicsit nehezebb, de felkenve nem lesz maszkhatású és nem nehezíti el a bőrömet. Úgy vettem észre, hogy gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar meg tud száradni, nem tudom sokáig kenegetni magamon. Emiatt mindig úgy viszem fel, hogy egy kis pöttyöt teszek az államra, ott eldolgozom, majd kis pöttyöt teszek az arcomra, homlokomra és így tovább, míg nem kerül belőle az egész arcomra. Egyébként nem is kell belőle sok: általában egy pumpát szoktam kinyomni és az elég az egész arcomra.
Tartósságát tekintve azt kell mondanom, hogy nekem bevált. Nekem olyan 4-5 órát bír, ezután azonban a homlokom kifényesedik emiatt púdereznem kell - de nekem amúgy is mindig könnyen ki tud fényesedni a bőröm, bármilyen alapozót is használok. Egyszer voltam vele bulizni is, akkor is úgy bírta a strapát, mint nappal, nem volt gondom vele, persze a púder itt is kellett fölötte.
Fedésével viszonylag meg vagyok elégedve. A leírása közepes fedést ígér, amit nagyjából be is tart. Összességében egyenletes lesz tőle a bőröm, azonban a nagyobb bőrhibákkal nem tud leszámolni - amiket inkább korrektorral próbálok elkendőzni. Mostanában ismét különösen problémás lett a bőröm. Az a baj, hogy sokat piszkálom is, így nem is csodálom, hogy heges és pöttyös marad. Azért a képeken is látszik, hogy nagyjából teszi a dolgát, viszont ennél erősebb fedésű alapozót nehezen tudnék elképzelni magamon, lévén, hogy nem szeretem, ha egyrészt lászik, hogy 5 kilo alapozó van rajtam, másrészt pedig érzem, hogy rajtam van és nem szellőzik tőle a bőröm.
Külön szeretem, hogy a pirosítónak nagyon szép alapot ad, vagy csak az állag-szín passzol a pirosítómhoz... én nem tudom... de természetes hatást tudok elérni az alapozó-pirosító kombóval.
Külön szeretem, hogy a pirosítónak nagyon szép alapot ad, vagy csak az állag-szín passzol a pirosítómhoz... én nem tudom... de természetes hatást tudok elérni az alapozó-pirosító kombóval.
Összességében én megvagyok elégedve ezzel a kis alapozóval. Külön pirospont jár neki azért, mert 25-ös fényvédőt tartalmaz. Néha szokott a bőröm változni (pl. nyáron sokkal zsírosabb, mint télen, vagy megszokik egy kozmetikumot és egy idő után begajdul), így csak remélni tudom, hogy hosszú távon be fog válni és sokáig velem lesz ez az alapozó.










